Érzések...
Gondolatok. Érzelmek...
Jönnek, mennek...
Egyik pillanatról a másikra vissza esünk a mélypontunkba, utána valami isteni kegy folytán megfoghatjuk egy pillanatra Isten lábát.
Ilyenkor fellélegzünk.
Ilyenkor belátóbbá válunk,a lelkünk megnyílik a magasabb szférák felé.
Szeretnénk, hogy ez a nyugalom megmaradjon.
De jön valami, valaki, aki kizökkent ebből a harmóniából.
Észre sem vesszük és már elengedtük Isten lábát.
Pedig mennyire erősen tartottuk.
Mennyire figyeltünk, hogy bármi is jöjjön, nehogy elengedjük. De megint zuhanunk.
Zuhanunk és érezzük, hogy nemsokára csattanunk.
Puff...összezúztuk magunkat.
Szerencsére a nyelvünkkel még elérjük a sebeinket...nyalogatjuk.
Sokszor nyalogattuk már, de ösztönösen érezzük, hogy ez gyógyír.
Mozdulatlanul fekszünk, nehéz a mozgás.
Annyi erőnk még van, hogy felhívjuk a Barátunkat és elmondjuk, hogy mi történt velünk. Milyen jó ilyenkor egy igaz barát.
Szavai körbe ölelnek.
Segít felállni és megtanít újra járni.
Érezzük, hogy minden rendben van, miközben potyognak a könnyeink.
Érezzük, hogy Isten lába nagyon közel van ismét.
Kezeinket a magasban tartva várjuk, hogy megfogjuk a megfoghatatlant.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése